Ismerős a helyzet, amikor egy cégnél valami bődületes nagy marhaságot döntenek el, de ha megkérdezed, ki volt az, mindenki szétteszi a kezét? Minél többen ülnek egy megbeszélésen, annál inkább köddé válik a felelősség. Ez a morális outsourcing: amikor az ember áttolja az erkölcsi felelősséget a rendszerre vagy a folyamatokra. „A jogászok jóváhagyták.” „Fentről jött az utasítás.” „Nem én döntöttem, csak végrehajtottam.”
Képzeljük el például: egy ruhaipari cég harmadik világbeli alvállalkozóknak kiszervezi a gyártást. Később kiderül, hogy a gyárakban gyerekmunkásokat is alkalmaznak, vagy embertelenek a munkakörülmények.
A márka mossa a kezeit: ők ezt maximálisan elítélik, a felelősség kizárólag a helyi beszállítóé. Rendben. De megkérdezem: A profitot ki fölözi le?
A bürokrácia pedig úgy fogalmazza meg a rossz híreket, hogy azok ne tűnjenek annyira szörnyűnek, és senkit se lehessen közvetlenül hibáztatni. Így lesz a kirúgásból „létszám-optimalizáció”, a trükközésből „engagement-növelés”.
A nagy szervezetek ritkán hoznak azért rossz döntéseket, mert felelőtlen emberek vezetik őket. Egyszerűen annyira szétforgácsolódik a felelősség, hogy a végén senki sem mer felállni és kimondani: „Gyerekek, ezt azért mégsem kellene.”
Szerintem ezért nem újabb szabályzatok kellenek, hanem olyan céges kultúra, ahol nem gáz kérdezni, és bátran ki lehet mondani: „Lehet, hogy technikailag megtehetjük, de emberileg nagyon nem OK.”
#etika #compliance #moralis outsourcing #vállalatirányítás #vezetés #kockázatkezelés #internalcontrol #procurement #businessethics